Néha az emberek túl sokat várnak.Nem csak maguktól,hanem a körülöttük élőktől is,sőt,az egész világtól.Mindig panaszkodunk,hogy milyen rossz életük van,hiányzik belőle a szerelem/ a pénz/a család/a karrier/a szerencse.Pedig ebben nagyon nincs igazuk.A szerencse részével nem értek egyet.Szerintem mindannyian annak mondhatjuk magunkat,először is azért,mert élünk és egyáltalán a világon vagyunk.Valakiknek ez se adatott meg.Meghaltak a szülőszobában,vagy már az anyja pocakjában...
Boldogok lehetnénk,mert egészségesek vagyunk,meg van mindenünk.Kezünk,lábunk,orrunk, fülünk,szemünk.Most hallottam egy olyan történetről,hogy egy tizenéves lánynak megcsonkították a fülét és az orrát,csupán azért,mert elszökött a férjétől,akihez kényszerből ment hozzá.Ezért is hálásak lehetnénk,hogy bennünket nem adtak férjhez/nem válaszottak feleséget előre a szüleink.
Olyanról is olvastam,hogy kéz nélkül,láb nélkül és mégis aggodalmak nélkül.Egy férfiról szól,aki még ígyis próbál teljes életet élni,pedig ha valaki,akkor ő igazán tudja milyen az,ha valaki szerencsétlen.Bár ez is csak nézőpont kérdése.Ő szerencsésnek érzi magát,mert szellemileg ép és családja is van neki,csak épp a végtagjai hiányoznak...
Pedig sokan ezen is problémáznak,hogy nagy az orruk,vagy épp kicsi a szemük.Pedig örülhetnénk,hogy egyáltalán vannak...
Értékelhetnénk azt is,hogy nem olyan országban élünk,ahol folyamatos a háború és az éhínség.Mert bizony,van ilyen is.Nem is egy helyen...Most gondaljatok bele,az ott élőknek milyen lehet az életük.Hogy élhetik meg a mindennapjaikat?Rettegnek a kifosztástól,meg attól,hogy meggyilkolhatják őket bármelyik pillanatban.Mi csak a feleléstől,illetve a dolgozatoktól félünk és ezeket tekintjük óriási problémának.Utálunk suliba járni,pedig van akinek ez sem adatik meg.Egy szakadt ruhája van csak és fedél sincs a feje felett.
Mi meg jólétünkben azt sem tudjuk mit kezdjünk magunkkal.Csak panaszkodunk mindenért,holott megtanulhatnánk értékelni azokat,amiket a sors nekünk rendelt.Nem kéne fennakadni olyan aprócska dolgokon,mint egy rossz jegy,egy elhagyott kulcstartó,vagy egy lemondott találkozó.Minden okkal történik és mindenkinek csak annyi adatik meg,amennyit megérdemel.De ezen lehet változtani.Itt az ideje,hogy pozitívabban áljunk hozz a dolgokhoz és mérlegeljünk.Lehetnénk egy háborús országban,megcsonkított végtagokkal,vacak ruhában,ház nélkül.Nem tudom kinek tetszene.Nekem biztos nem.Mostmár kezdem értékelni mindazt,amim van és rájöttem,hogy nem lehet minden az enyém,nem kell telhetetlennek lenni.
Nem azt modnom,hogy sose legyünk szomorúak,de nem kell belebetegedni az önsajnálatba.Mosolyjogj,még ha nincs is kedved,elvégre könnyebb elmagyarázni,minthogy miért sírsz...=)
Nos ezzel a pár sorral,csak azt akartam elérni,hogy mindenki átértékelje kicsit az életét.Nézze más szemmel az egészet.Vannak akik luxuspalotában élnek,de az életük mégis romokban hever és van aki pedig egy kis kuckóban él,de mégis ragyog.Mert tudja értékelni azt amije van és nem panaszkodik,holott biztosan találna rá okot.De egyáltalán nem is keres...Csak mosolyog és reméli,hogy egyszer az egész világ visszamosolyog rá...

Egyébként itt a videó.Nem sok minden kavar fel,de ezen nagyon meghatódtam...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.