A nyári esték amik egy mosollyal kezdődtek és egy könnycseppel végződtek.Mikor kint ültünk ketten a kis padon és csak a csillagok fénye világította meg arcunkat.Egymás szemébe nézve suttogtuk,hogy szeretlek,ezzel örökkévalóságot adva a pillanatnak.Mikor hozzám bújtál bőröd illata elbódított,a mámor,mit akkor akkor éreztem,feledni nem tudom.Mikor az ajkad az enyémhez ért,megpecsételte a sorsunkat örökre,nem akartalak elengedni sohasem.Nem hittem,hogy egyszer mégis sor kerül rá.Most itt fekszem egy holdfényes éjjelen és céltalannak érzem az életem.Csupán rád gondolok,a kimondott szavaidra,a nevetésedre és arra,ahogy a szemembe néztél,mielőtt utoljára megcsókoltál.Ezek oly fájó emlékek.Hiába mosolygok a külvilágra a sebek a régiek.A szívemet talán összeragasztották,de a darabjai akkor sem forrtak össze...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.