"Kerek tizenöt percig feküdtem mozdulatlanul a padlón.Ebből a perspektívából egészen másnak látszott a világ.A tekintetem végigpásztázta a polcokat,rápillantott egy-két könyvcímre.Átsiklott a csecsebecséken,a táskámon,a füzeteimen.Furcsán békésnek tűnt minden,egy valamit kivéve.És az a valami én voltam.Őrjöngeni lett volna kedvem,dühöngeni,talán még pár tányért is a falhoz vágtam volna.De nem tettem,csak feküdtem továbbra is mozdulatlanul.Rengeteg gondolat és érzés kavargott a fejemben,némelyikről nem is tudtam,hogyan került oda.Hihetetlen,hogy a szerelem mit művel az emberrel.Egyszer a mennyországba repíti,máskor meg a pokolba taszítja.Egyre jobban el-elkalandoztak a gondolataim és hirtelen arra eszméltem rá,hogy már nem is érzem olyan égetőnek problémámat mint ezelőtt pár perccel.Nem tudom,hogy miért,talán a szobám színének köszönhetően,de úgy éreztem,hogy végre megnyugodtam és azon kaptam magam,hogy semmi értelme tovább feküdni a parkettán.Erőt vettem magamon és felálltam.Kivánszorogtam a konyhába,majd ránéztem a mahagóni faliórára.Kerek tizenöt percig feküdtem a padlón..."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.